Tej a sütihez

 

- Anya! Mikor fogunk sütit sütni? Mindjárt itt a karácsony. – szaladt a hétéves Réka édesanyja után, aki csak pár perce ért haza a munkából. Ép csak belépett a házba, hogy lepakolja a holmiját a konyhában

  - Lehet még ma délután, csak előbb megnézem, megittátok -e a tejet.

  - Mert ha megittuk? – néz a kicsi nyakát behúzva. Fél a választól.

  - Miért? Megittátok?

  - Igen. Apa abból csinált nekem grízt ebédre, mielőtt elment dolgozni.

  - Hát, azt hiszem, akkor holnapra marad a süti elkészítése.  - mondja nyugodtan az anyuka. Van még mindenhez két napja, meg a pénze is fogyóban, de a következő nap még munka után takarítani megy, amiért azonnal megkapja a fizetését. Úgyis abból akarta finanszírozni a karácsonyi menüt.

  - Elszaladok a kisboltba! – ajánlkozik a kislány azonnal. – Egy liter tejet én is el tudok hozni!

 Az anyuka elgondolkodik egy pillanatra. Tényleg volt már rá példa, hogy a kicsi szaladt el a boltba, hiszen ez egy falu, az üzlet közel van, és az út túloldalára se kell átmenni Rékának. Csak egyetlen kereszteződés van, az is egy alsóbb rendű kis utca. Meg a suliba is egyedül jár. Belenéz a pénztárcájába. Az aprót kotorássza össze.

  - Lesz rá elég pénzünk? – Néz a kicsi most már szomorúbban, valahogy eltűnt az előbbi lelkesedése.

  - Igen, még annyi lesz. Meg még fél kenyérre is jut. Tudod, a simára, amit venni szoktunk.

  - Értem. Akkor azt is hozzak? – kérdezi már vidámabban.

  - Igen. – a kezébe nyomja a kétszázasokat – de tedd a zsebedbe, el ne szórd, mert akkor nem lesz süti!

  A kicsi gondosan elrakja a pénzt, beszalad egy vászonszatyorért, és már csapja is maga után a kertkaput. Már a sütésre gondol, mert segíthet az anyukájának, és az együtt eltöltött idő olyan jó szokott lenni. Meg ha kisült, a kalács szélét mindig megeheti az ünnep előtt. Gyorsan oda ér az üzlethez, ahol az eladó ismeri a kislányt, segít neki megtalálni a tejet és kenyeret. A pénze is elég, így már indul is haza. A hátára dobja a szatyrot, és a vállánál fogja, így könnyebb. Most lassabban, hiszen vigyáz, nehogy baj érje a vásárolt termékeket. Csak pár méterre van az egyetlen útba eső kereszteződéstől, mikor kivágódik onnan egy autó, és fellöki a főúton közlekedő kerékpáros srácot, és mint aki semmit nem tett, a kocsi megy tovább. Réka először nagyon megijed, majd lassan közelít a biciklishez. Addigra egy anyukája korú néni is futva indul a helyszín felé, ahol a fiatal férfi féloldalasan fekszik, nem mozdul.

  - Gyorsan, egy kis vizet! – kiabálja a néni.  Mikor meglátja a kislányt, utána hozzá beszél.

  - Van telefonod? Hívni kellene a mentőket! Nem vérzik, de beüthette a fejét!

  - Nincs telefonom. - mondja kicsi megszeppenve, de a segíteni akarás tombol benne.  Egy pillanatra beugrik neki, a vizet helyettesítheti a tejjel. De akkor nem lesz sütemény.  Csak egy apró pillanatra gondol a sütire, úgy érzi, a fiatal bácsinak nagyobb szüksége van most rá, ha az is jó.

  - Viszont van nálam egy liter tej. Az nem jó víz helyett?

  - Add ide gyorsan! Kicsit lefröcskölöm, utána hátha tud inni belőle.

 Réka pillanatok alatt kikapja a tejet, és nyújtja a néninek, aki gyorsan kicsavarja a dobozt, először valóban csak egy kicsit önt a férfi arcára, de hatásos, mert az nyitogatja a szemét. Majd úgy a dobozból itat pár kortyot, majd még párat. A srác magához tér, de nagyon fájlalja a karját.

  - Hazaszaladok, és anyukám szól a mentőknek! – tér vissza a kislány rendes hangja, és már fut is. Se kenyér, se tej nincs nála. Otthon olyan gyorsan magyarázza anyukájának, mi történt, hogy az alig érti, de felkapja a mobilját, és kiszalad az utcára, hiszen tőlük ellátni egészen a boltig, ez meg csak a sarkon történt. Azonnal észreveszi a helyszínt, és útközben már telefonál is.  A kislánnyal együtt szaladnak vissza a kerékpároshoz, hátha tudnak még segíteni.

  A fiatalember már teljesen a tudatánál van, és köszöni, amit érte tettek. Míg a mentők megérkeznek, a két felnőtt és Réka is a helyszínen marad. A kislány elmondja, hogy egy piros lapos autó volt, és úgy ment, mint aki nem ismeri a féket, de többet nem tud róla. A beszámoló után felszedi a földre rakott szatyorját, és a tejesdobozt is meglötyögteti.

  - Anya! Még félig van! Elég lesz a sütihez? – néz kíváncsian az anyukájára. – Bár nem baj, ha nem, a bácsi fontosabb volt.

  - Majd legfeljebb kisebb adagot sütünk. – nyugtatja meg Rékát az édesanyja.

 A fiatalembert a mentő elviszi, ők meg hazasétálnak. Útközben, és még a féladagos sütemény elkészítése közben is a balesetről beszélnek. A kislány végre meg meri kérdezni, ami végig zavarta.

  - Ugye nem baj, hogy odaadtam a tejet?

  - Helyesen cselekedtél kicsim, - bólogat az anyuka elismerően, - a fiatalember élete sokkal fontosabb volt, mint egy tepsi sütemény karácsonyra.

 Már késő este van, mire ki is sül a kalács, de Réka még megvárta. Ránéz, és mosolyogva bólogat.

 - Szép lett! Csodálatos! Inkább most nem kérem a szélét, több marad karácsonyra! – Ezzel elindul lefeküdni.

Másnap este éppen csak haza ér az édesanyja, valaki kiabál az udvaron, és kopog az ajtónál. A kicsi szalad ajtót nyitni.

  - Szia kicsi lány! Ezt neked hoztam. – Nyújt át fél kézzel, mert a másikon friss gipsz virít, egy tálca süteményt a fiatal srác. – Köszönöm, hogy olyan bátor voltál, és segítettél.

 Réka elképedve néz a tálcára, majd a fiatalemberre, aki már a kertkapun is kívül van.