A nagyi ajándéka

 

 

December közepe, nemsokára itt a karácsony. A boltok fényárban úsznak, és az üzletekben minden az ajándékozásról szól. A hangosbemondó percenként mást ajánl megvételre, szórja az ajándékötleteket, csak vásároljanak az emberek, nehogy az ötlet hiánya miatt hiúsuljon meg az ajándékozás, meg a boltok bevétele se mellékes ilyenkor. A nagyáruház játék osztályán egy idős, egyszerű ruhába bújtatott vékony csontú néni nézegeti az egyik bedobozolt babát. A baba is vékony alkatú, szép rózsaszínű fodros ruhába öltöztetve. A múltkor, mikor Emesével, a hét éves kisunokájával járt itt, ez tetszett a kislánynak legjobban. Még végig pásztázza a választékot, hosszasan gondolkodik, de beteszi a kiló kenyér mellé a bevásárlókocsiba a kiszemelt ajándékot. A pénztárnál sor van, de azért tíz perc, és ő következik. Gondosan a szalagra teszi a babás dobozt és a kenyeret.

  - Tizenhatezerötszáz! – ejti ki hangosan, mikor beüti a két tételt a fiatal pénztároshölgy.

A néni csak néz hol a babára, hol a pénztárcájára, amiből kiveszi az összes vagyonát, tizenötezer forintot. Lehajtja a fejét, és gondolkodik.

  - Sajnos nincs annyi pénzem. - mondja alig hallhatóan, és már arra gondol, hogyan tudná megoldani ezt a helyzetet. Nem nézte, de nem is látta volna az árat a dobozon, vagy alatta, meg nem is feltételezte, hogy ennyire drága. Borzasztó helyzetben érzi magát. Nem tudja kifizetni az unokája ajándékát, pedig soha életében nem prédálta el a pénzét. Sajnos otthon sincs több, és még a nyugdíjig kétszer kellene kenyeret is vennie. Fut át az agyán szinte minden egyszerre.

  - Értem. – a pénztáros is halkabbra vált. - Akkor tessék eldönteni, melyiket viszi. – majd rövid idő múlva hozzá teszi. - Higgye el, szívesen segítenék, ha mondjuk havonta egy ilyen lenne, de sajnos napi szinten fordul elő.

  A sorban kettővel mögöttük lévő fiatalember odaszól, mert mindent hallott.

  - Mennyi hiányzik?

  - Ezerötszáz. – válaszol a fiatal kasszás az idős néni helyett, mert látja, hogy annak mennyire kellemetlen ez a helyzet.

  - Kifizetem a néni helyett, adja oda neki azt a valamit, és már nyúl is a bankkártyájáért.

  - Nem, köszönöm. – int a fejével is nemet a néni. - Akkor sajnos nem tudom elvinni, mert nem tudok még kenyeret se venni a nyugdíjig. Sztornózza a tételt, megpróbálom másikra cserélni. – suttogja szinte és kiáll a sorból. Visszamegy a játékosztályra, a babát az eredeti helyére rakja, és azt nézi, hogy van ilyen babából mezítelen is. Segítséget kér egy fiatal vásárló anyukától, hogy az mennyibe kerül, mi a forintosított különbség a két baba ára között. Hát kissé elképedve hallja, hogy majdnem hatezer forinttal kevesebb a csupasz baba. Azt teszi a kosarába a kenyér mellé, közben azon jár az agya, hogy erre a babára spórol már három nyugdíj óta. De sajnos tízezer forintnál több nem jött össze. Újból sorba áll, ezúttal ki tudja fizetni, és még maradt a heti kenyerére is.

  Hazaérve máris a szekrényébe kutat. Van egy rózsaszínű selyem sálja, majd ő készít ruhát a babára. Igaz nem ugyan olyan a szín, meg ez apró mintás, de hátha nem tűnik fel Emesének. Óvatosan bontja ki a dobozt, hogy majd vissza is lehessen csomagolni. Csodás ruhát varázsol a babára, majdnem ugyan az a fazon, mint ami az üzletben volt. Még szép szalagot is vág az anyagból a hajába és beleköti egy masnira. Sőt a fiók mélyén egy régi nyúlós anyagú fürdőruhát is talál, ami ugyan fekete, de színes betét van az elejében. Gondban van, melyikből készítsen passzosnadrágot a babára. Mégis a fekete mellett dönt, mert az szép a rózsaszín ruhával együtt is. Napokig eltart, mire mindet szépen elkészíti, de nagyon csinos lett a kis játékbaba.  Szépen visszateszi a dobozba, becsomagolja, és beteszi a karácsonyfa alá. A lányának egy doboz teát ad egy tábla csokoládéval, a vejének meg egy krimit sikerült venni még a szeptemberi könyvvásáron akciósan. Minden ott várja a gazdáját az aprócska feldíszített műfenyő alatt.

  Szenteste jön a mamához a kis család felpakolva. A nagyi ajándékán kívül, ami egy jó meleg papucs és egy kötött pulcsi, ők hozzák a vacsorához a halászlevet és a rántotthalat, a mama meg a bejglit sütötte. A vacsora alatt Emese izgatottan nézi a dobozt, sejti a csomagolásból, melyik lesz az övé. A családi hagyományok szerint csak vacsora után lehet ajándékot bontani. Alig teszi le a kanalat, a süti most nem is érdekli, már szalad is a fához.

 - Ugye most már, kibonthatom? – a mama bólint, de mire kimondaná az igent, a kicsi lány már tépi is a csomagolást. A nagyi izgul, mennyire fog tetszeni, a kicsi pedig, hogy vajon a baba lesz, amit sejteni vélt. Örömmel veszi ki a dobozból.

  - Jaj, de jó! Ez a kedvencem! – örül a babának. Majd jobban megnézegeti. - De mama! Ez nem az a baba! – majd alaposan körbe forgatja. – Mami, ez a ruha pont olyan, mint a te sálad! Hozd csak ide! Nézzük csak meg!

  - Igen. Pont olyan, azért, mert abból van a ruhája. Tudod, amit akkor néztél, az már nem volt ott, mikor én rendeltem a jézuskától, így erre én varázsoltam a ruhát.

  - Nem szóltál időbe a jézuskának? … Nos, nem is baj. Ilyen ruhájú Barbija tuti nem lesz senkinek, mint az enyém! – mosolyog újból a kicsi. – De mama! A nadrágját is te varrtad?

  - Igen kincsem, én.

  - És van még ilyen anyagod?

  - Van Emesém! Maradt belőle.

  - Akkor hozzad csak ide azt a maradékot! Varrjunk még neki pár apróságot! - ugrándozik örömében a kicsi lány.

  Az egész szenteste babaruha készítéssel telik. Apa ötleteket ad, a mama szabja, az anyuka meg összevarrja a kicsi ruhákat. Emese meg csak öltöztet. Meg még újabb ötletekkel áll elő, mert látja, hogy még nem fogytak el a nagyi által oda hozott maradékok.

  A mami meg boldog, mert a félelme, hogy mi lesz, ha mégse tetszik az unokájának az ajándék, nem vált valóra. Sőt ennél boldogabb szentestére nem is emlékszik.