Lili karácsonya

 

 - Lilikém! Kipakoltál már? – kérdezi Tamás a hét éves kislányát.

 - Még nem. Nincs kedvem. Ugye nem maradunk itt?

 - De kicsim, sajnos itt kell maradnunk. Tudod, megbeszéltük már. Meghagytuk a fővárosi házat, megtartva a visszaköltözés lehetőségét, addig viszont kiadtuk albérletbe. Nem mehetünk most vissza.

 - De miért pont ide? Ez olyan … olyan … nem tudom. Nem is otthon! Nincs kedvem itt maradni.

 - Ezt is megbeszéltünk kincsem. – Ül le az édesapa a kislánya mellé az új lakás gyerekszobájában. Magához vonja, megöleli, és próbálja immár sokadszorra is elmagyarázni. – Tudod kicsi lányom, hogy anya halála óta az a ház túl nagy volt nekünk. Nem tudom rendben tartani. Nemhogy a házat, még téged sem tudlak úgy ellátni, ahogyan arra szükséged lenne. Már fél éve próbálkozunk, de nem megy. Itt a szomszéd utcában ott a nagyi, aki ebben a segítségemre lesz. Próbálj meg megérteni. Dolgoznom kell, neked pedig gondoskodásra van szükséged.

 - Oké, akkor először látogassuk meg a mamát!

 - Rakd ki legalább a ruhád egy részét, hogy legyen mit felvenned, meg a könyveid, és utána elmegyünk a mamihoz. – hagyja jóvá Tamás a lánya óhaját, de próbál azért némi feladatelvégzést is kicsikarni a kislányából.

  Tudja milyen nehéz most neki. Fél éve egy utcai balesetben vesztették el Lili édesanyját, kényszerből vette ezt a vidéki házat, és kellett ide költözniük, ahol a felesége édesanyja segíteni tud Lili nevelésében. Ő innen vissza tud járni reggelenként a fővárosi cégét irányítani, közben a kicsit elviszi az iskolába, délután meg a nagyi érte megy. Jó, hogy az anyósa ilyen bevállalós, és rögtön igent mondott. Még mindig jobb megoldásnak tartotta, mint vadidegen nevelőnőket alkalmazni egyetlen szeretett aprósága mellé. Bár a haverok új anyuka keresését javasolták, de ő erről hallani se akart. Nagyon szerette a feleségét.

  Délután Lili a nagymamánál jól érezte magát, kicsit oldódott a hangulata, és este apja segítségével elpakolt a szobájában. Még a másnapi új iskolakezdést is izgalommal várta. Első osztályos volt, de sajnos ezt már Tamással kezdték a városban is. Egy hónap után az apa egyre biztosabb lett benne, ehhez segítségre lesz szüksége. Addig lépett, míg a kicsi se szokta meg nagyon az ottani társait. Október végén költöztek.

  Hétfőn reggel már félnyolckor a vidéki iskola tanterme előtt álltak. Rózsika, az első osztály tanítónénije már várta őket. Bemutatta Lilit és apukáját pár szóval az osztálynak, és mosolyogva mondta, hogy van egy komoly probléma. Mivel már csak egyetlen szabad hely van a teremben, így a kislánynak egy fiú, Peti mellé kell ülnie. Peti viszont ujjongott ettől a hírtől.

 - De jó! De jó! Legalább nekem is lesz padtársam! – és rohant előre a kislány táskájáért, hogy segítsen neki becuccolni a mellette lévő padba. Lili örült a rendkívüli fogadtatásnak, apjától elbúcsúzott és örömmel ment az új helyére. Mivel senkit sem ismert, teljesen mindegy volt neki, hová ül. Sőt, még tetszett is neki Peti vagány viselkedése, aki rögtön magyarázott neki, mit hol talál, és mit rakjon ki az első órára. De a többiek is azonnal körbe állták, és vidáman beszélgettek vele. Mire délután a mama érte jött, már a fél osztályt névről ismerte. De Peti a távozáskor sem hagyta magára, ő kísérte oda a nagyihoz, és büszkén újságolta, Lili milyen talpraesett, és hányszor dicsérte meg a tanító néni.

  A két gyerek jó barát lett, sokszor voltak együtt a szünetekben, de szakkört is úgy választottak, hogy oda mindketten szívesen járjanak. Volt, mikor a nagyi fuvarozta haza Petit, volt mikor a fiú anyukája vitte Lilit is haza a nagymamához. Ilyenkor sokat beszélgettek, aranyos volt Zsófi néni. Mert így hívták Peti Anyukáját. Reggel viszont mindig Tamás vitte a lányát, és boldogan búcsúztak egymástól az autónál. Már több ilyen alkalom után jegyezte meg Peti Lilinek.

 - De jó neked, neked van apukád!

 - Apukája mindenkinek van! – Mondja a kislány, majd megszeppen. Arra gondol, talán a fiúnak az apjával történt olyan, mint az ő anyukájával.

 - Nekem nincs! Nem is volt!

 - Olyan nincs. Mindenkinek volt. Csak elment, vagy meghalt, mint az én anyukám. A gyerekek az apuka nevét viselik.

 - Hát nekem nincs! Én anyu nevét viselem! Kerekes Péter! – majd elgondolkodik. – Neked tényleg nincs anyukád?

 - Nincs. Meghalt. – mondja szomorúan, miközben hosszú barna haját csavargatja. Zavarban van. Ritkán mondta ki így, hogy meghalt. Hogy ez végleges.

 - Te! Mi olyan jó tesók lennénk! A faterod is olyan jól néz ki! Szerintem tetszene anyának! – húz egyet a szája szélén Peti, fél, hogy a hirtelen ötletével elriassza Lilit, de azért kevésbé harsányan folytatja. – Te mit szólnál anyuhoz? – A lány kissé megemeli a szemöldökét, elgondolkodik. Elég hirtelen jött az ötlet, de nem tiltakozik. Elképzeli Peti anyukáját, amint az ő konyhájukban neki kakaót készít, vagy ebédet főz az édesapjának. Azután bólogat.

 - Ez nem is rossz ötlet. Össze kell hozni őket! – lelkesedik már Lili is. – De hogyan? Mert azért azt nem mondhatjuk nekik, hogy költözzenek már össze, mert mi tesók akarunk lenni.

 - Ezen még gondolkodni kell. – Csóválja a fejét a kisfiú. Ennyiben maradnak, mert kezdődik a tanítás.

  Délután Lili mamája jön értük, és a kocsiban beszélgetnek. A gyerekek egymás szavába vágva mesélik az ötletüket, hogy ők szeretnének tesók lenni, de hogy fogjanak hozzá. Miként kellene a két szülőt összeismerkedtetni.

  - Mama! –kiált fel harsányan, mert eszébe jut hirtelen a kislánynak valami. – A tanító néni azt mondta, három hét múlva lesz a karácsonyi osztálybuli. Minden gyerek öltözzön fel csinosan! Veszel nekem ruhát? Inkább te, mint apa.  Ő nem ért hozzá.

  - Rendben. Ma úgyis péntek, nekem is van időm, akár el is mehetünk. Petiért is csak este jön Zsófi, tehát megoldható.

 A mama az üzletsor felé kanyarodik, és meg is látogatnak pár gyerekruha boltot. Több is tetszik a kislánynak, de minden van valami hiba. Vagy bő, vagy szűk, vagy túl hosszú. Mikor a túl hosszúban pördül párat Lili, Peti a homlokára csap.

  - Te ez nagyon szép és anyukám fel tudná varrni neked, hogy pont jó legyen!

  - Akkor visszük! - mama kacsint egyet, mert már meg is van az ötlete ahhoz, amiről a gyerekek a kocsiban beszéltek. Mikor Zsófi jön a kisfiáért, a mama valamit susmutol vele, de a két kicsi nem hallja. Petiék elmennek, és nemsokára jön Tamás Liliért. A mama már nagyon várja a vejét.

  - Tamás! Vettem Lilinek egy ruhát, de hosszú. Én holnap nem érek rá, neked kell elvinni Peti anyukájához, aki fel tudja majd varrni! Én már megbeszéltem vele! Rendben?

  - Persze. – válaszol az édesapa, mert egy szem kislányáért bármire hajlandó.

  Másnap meg is jelennek Zsófinál, aki már várja őket. A kislány próbál Zsófi feltűzi, majd felajánlja, hogy meg is várhatják. A két gyerek örömmel szalad játszani, Tamást pedig az anyuka megkínálja egy kávéval, és a varrógép melletti fotelba ülteti. Beszélgetnek

  - Mióta foglalkozik varrással? – érdeklődik Tamás

  - Nem ez a szakmám. Egy apa és fia ügyvédi irodában dolgoztam afféle titkárnői mindenesként ketten egy másik hölggyel. Én az idősebb keze alá dolgoztam, aki hirtelen elment. A fia természetesen nem engem tartott meg több okból. A legfőbb, hogy engem nem használhatott a felesége mellett játékszernek, míg Julit igen. Így más munkát kellett néznem. Most a könyvesboltban vagyok eladó, de az mellé elő kellett venni a varrógépet is, apróbb javításokat elvállalok, mert kell a pénz. Itt jóval alacsonyabb a fizetésem. – meséli, közben felvarrja a kislány ruháját.

  - Ebben tudnék segíteni, ha ez önnek megfelel. A titkárnőm egy hónap múlva megy szülési szabadságra, jöhetne a helyére.

  - De az a főváros, nem tudok bejárni, most lett az autómnak is egy kisebb hibája, nem mernék vele az ingázásra napi szinten vállalkozni.

  - Én minden nap megyek, el tudnám vinni. – ajánlja fel Tamás mosolyogva. Talán először mosolyog nőre a felesége elvesztése óta.  A ruhácska már régen kész, de ők tovább beszélgetnek.  Majd a következő héten Zsófi már Tamással próbamunkára megy, ami a munkája alapján véglegessé válik. Tamás örül az ügyes, talpraesett nőnek, és próbál a kedvében járni. Zsófinak pedig nem csak a munka jön be, hanem a főnök is.

 A gyerekek karácsonyi bulijára már négyesben mennek. A két huncut apróság csak lesi, miként alakul a szüleik kapcsolata. Mikor azt veszik észre, hogy Tamás átfogja Zsófi derekát, úgy segíti a székbe, ahol a szülők ülnek, hát a két lurkó vigyorogva pacsizik össze. Peti még kacsintani is próbál, olyan ugye megmondtam mosoly társaságában.

A karácsonyi vacsora Tamáséknál készül, de Zsófi és Peti is a részese a vacsorát megelőző sürgés-forgásnak! A vacsorán a Mama is részt vesz, és örül a veje friss kapcsolatának, mert tudja, a lányát már semmi nem hozza vissza, viszont az unokájának szüksége lenne egy jó anyapótlóra.