Különleges karácsony 2. rész

 

 

                                                                             2. rész

 

 

- Tudni akarom hová viszel! Nem mehetek messzire. Be kell mennem a barátomhoz később meglátogatni.

- Hozzám megyünk. Nem lakom messze. Enned kell, hogy ne menj tönkre, mire a barátod felépül. Különben nem fogod tudni támogatni! Készítek neked reggelit.

 - Megyek. De csak akkor, ha nem te dolgozol rám. Ha én készíthetem el magamnak. - Próbál kicsikarni a lánytól egy ígéretet. Önérzete nem viselné el, hogy még problémát is okozzon valakinek, aki segítő kezet nyújt felé. Bianka azonban furán méregeti. Még egy pasija se volt, aki serénykedett volna konyhában. Az mindig az ő feladatai közé tartozott. Tágra nyílt szemmel mered a férfira, és rá is kérdez.

- Te? Na ne hülyéskedj!

- Komolyan mondom. Szakács voltam. Azelőtt még éttermem is volt. – Nos, most kerekednek ki igazán a lány szemei. Most lett nagyon-nagyon kíváncsi. Egy hajléktalan szakács. Ezt meg kell tudnia, mi történt, mert azért ezzel a szakmával el lehet helyezkedni. Meg a srác felfogása is inkább a normál kategória. Vajon mi történt vele?

- Ülj már be! És mesélj! Hogy a fenébe lehet ennyire lecsúszni egy olyannak, aki saját étteremmel rendelkezett? – Olyan erős pillantással néz a férfira, és olyan határozottan, az jobbnak látja nem ellenkezni. Meg be is jön neki ez a viselkedés. Bedobálja a hátsó ülésre a holmiját, kiszedi a kiakadt Bianka kezéből a kosarat, mert a papírtáskákat már menet közben átvette cipelésre, és azokat már bepakolta. Most a kosarat is elhelyezi, és kinyitja a lánynak az ajtót, majd ő is bevágódik az anyósülésre. Bianka kérdő tekintete a férfira szegeződik.

- Hallgatlak! - Közben indít, és rutinosan kigördül a parkolóból.

- Hol is kezdjem? Volt egy majdnem ugyan ilyen autóm. Nagyon szerettem. … Ja! Messze laksz? Mennyire legyek részletes?

- Nem hosszú az út. Tíz perc. De majd nálam folytatod.

- A férjed nem fog kidobni? - Reméli, hogy nincs, de gondolja, megérdeklődi, nehogy váratlan fordulatokkal keljen szembe néznie. Most nem volna jó kellemetlen helyzetbe keverednie. Hiába jó a csaj, ha már másé!

- Nem. Nincs olyanom. - Csongor nagyot sóhajt, megkönnyebbül. Legalább ilyen csapda nincs. Bianka viszont kíváncsi. A szemeivel készteti a srácot a folytatásra. De kérdez is.

- Mi lett az autóddal?

- Hát az már az utolsó húzásom volt. Talán az elejével kezdeném. Volt egy gyönyörű, és féktelen feleségem, aki egyszer csak nem várt már haza éjszakánként. Az egyik legjobb barátom karjaiban vigasztalódott, és mikor rájöttem, mi a szitu közöttük, és még szóvá is mertem tenni, el is hagyott. Nagyon szerettem. Úgy éreztem nincs tovább értelme az életemnek. Kiborultam. Semmivel nem törődtem. Úgy éreztem, nélküle már nem ér semmit az életem. Az éttermet a válás után gyorsan elveszítettem, mert nem fizettem a felújításra felvett hitelt. Inkább italra költöttem. A csodaszép lakást a feleségem kapta, mert enyém lett az étterem és az autó. Ekkor már csak ittam, és nem érdekelt az élet. Egy ilyen alkoholos mámorban úszó éjszaka nekihajtottam egy fának. Direkt.  Százötvennel. Megmentettek, bár hónapok teltek el, mire újból rendbe jöttem. Viszont azóta gyökeresen megváltoztam. Már nem iszom, és a volt feleségemnek is megbocsájtottam. Rájöttem, én is bűnös voltam. Nem gondoztam rendesen azt a virágot, amit leszakítottam, amit magamnak választottam. Bár a kapcsolatot nem keresem vele azóta se.

 Elhallgat. Talán az emlékek súlya kissé megbénítja a nyelvét, vagy a gondolatait. Pont akkor, mikor Bianka befordul a háza előtti feljáróra. Nyom egyet a kapunyitón, ami lassan nyílik ketté, feltárva előttük a rendezett udvart. Újabb gombnyomás, és az alagsori garázsba gurulnak, ahonnan egyenes lépcsősor vezet fel a lakásba. Kipakolnak. Csongor igyekszik előzékenyen segíteni a cipelésben, de nehezen emészti a helyzetet. Mit keres ő ilyen helyen. Ha ezt tudja, biztosan nem jön. Azt hite valami panelba mennek. Ez az ő mostani életétől akkora távolság, mint a hegytető a szakadék aljától. Igyekszik csak azt sulykolni magába, ezt a hölgy kérte, és csak egy étkezés lesz. Semmi több. Arra pedig nagy szüksége lenne, mert vacsorája se volt tegnap, és már többször is jelzett a gyomra. Sötét márvány lépcsők kopognak a kopott bakancsa talpa alatt. A lakásba felérve pedig csak a padló színe változik. Az anyaga nem. Most bézs a márvány, és fehérek a bútorok, némi barnával megbolondítva. Az ő valamikori lakása is luxus volt, de ez sokkal több annál. Ez egy álom. Bármerre néz, nem hivalkodó, de elegáns berendezéssel találja magát szembe.

  Bianka a konyha felé indul. Már egyre bátortalanabbul követi a nőt. A hatalmas konyha fekete bútorzatú, fehér fogantyúkkal, és fehér ragyogó tisztaságú márvány padlólapokkal. Akár a földön is teríthetne, tisztább lenne, mint ahol mostanában evett. Ebben ő nem mer még letenni se valamit, nemhogy reggelit készíteni. Rögvest vissza is táncolna az ígéretétől.

- Itt minden olyan csodás és elegáns, talán ne kenjünk össze semmit. Megelégszem valami konzervvel is, vagy egy szelet kenyérrel, amit majd az utcán megeszek.

- Nem! Ez nem egy díszkonyha! Ha hiszed, ha nem, én itt ma vacsorát terveztem főzni. Használni szoktam! Nem napi szinten, de hétvégenként mindig. Inkább azt döntsd el, mit szeretnél enni.

 Bianka elkezdi kipakolni a kosarat, majd kinyitja a hűtőt, és onnan is végig sorolja a választékot. Csongor egy sima sonkás rántotta mellett dönt. Egyszerű, gyors és laktató. Talán a konyhát se fogja nagyon beszennyezni vele. Leveszi kopottas kabátját, megmossa a kezét a konyhai csap alatt, és hozzáfog. A lány mindent a kezébe ad, amit a srác igényel, így Csongor rutinos mozdulatokkal villámgyorsan készül el az étellel. Két tányért kér, és Bianka számára is terít. Közösen reggeliznek, ami a lánynak már inkább ebéd, hisz közel tizenegy óra. Viszont igen jóízűen falatozik, nagyon ízlik neki a Csongor által elkészített étel. Már sokszor dobott össze ő is magának sonkás tojást, de ilyen finomra még sosem tudta elkészíteni. Annyira jól esett neki, csak ül, míg a srác gyorsan mindent elmosogat, közben beszélgetnek. Úgy mindenről, de főleg mégis a srác éltéről. Közben némi információt a lány is elárul magáról. Hogy ügyvéd, hogy egyedül él, és nincs senkije. Biankának csak ekkor esik le, Csongor közben ragyogóra suviszkolta ismét a konyhát, semmi nem látszik abból, hogy nem régen itt étel készült. Már veszi magára a vékonyka kabátját, és hálálkodó szavakat intéz a lányhoz.

 - Hát, nagyon köszönöm az ételt. Köszönöm a kedvességedet, de nem lábatlankodom tovább. Nagyon aranyos vagy, jó volt veled beszélgetni, és fel is melegedtem közben. Köszönök mindent. Ha esetleg valami férfimunkában segítségre szorulsz, csak szólj nyugodtan. Bármiben. Ott találsz, ahol most is találkoztunk. Vagy legalábbis azon a környéken. Ott már megszoktak, nem akar senki bejelentgetni, eltessékelni.

Felkapja a kőre tett sporttáskáját, a vállára dobja, és elindul a kijárat felé. Bianka észbe kap, és felugrik a székéből.

 - El ne menj! Ez olyan isteni kaja volt, segítened kell a vacsora elkészítésében is.

 Csongor megáll egy pillanatra. Nem tudja most mit tegyen. Maradna, mert itt jó meleg van, és még jól is lakott. Biztos vacsorát is kapna, ha már segít megfőzni. Meg a csaj is jó fej, és jól is néz ki. De menekülne is, mert azt érzi, nem való ide. Kettőjük között olyan óriási az anyagi különbség, ez áthidalhatatlan. Viszont egyértelműen vonzza valami ehhez a csodaszép nőhöz. Nem maradhatna, mert később még inkább nehezére fog esni a távozás. De Bianka olyan szépen néz rá, még a két szép sugárzó szeme is könyörög. Majd újra hangosan kér.

 - Légyszi! Tedd meg nekem! Te nagyon jól tudsz főzni. Nálam sokkal jobban! Segítened kell! - A srác visszalép egy lépést. Hezitál. Az esze menne, az érzés, ami most olyan érdekesen alakul benne, marasztalná.

 - Nem is tudom. Meg akartam látogatni a barátomat. Neki csak én vagyok.

 - Maradj kérlek. Együtt elkészítjük a vacsorát, és viszel belőle neki is.

 Ez olyan ajánlat, ami nagyon ígéretesnek talál. Bár a haverja kap élelmet a kórházban, de egy igazi remek saját maga által készített ételt bevinni neki, hát az csodás lenne. Biztos boldoggá tenné vele. Talán még gyorsabban is gyógyulna, ha érezne valami igazi baráti törődést. Meg a másik nyomós indok, hát addig se fázna kint a hideg szeles utcán. Nagyon sajnálja a tollkabátját, amit a napokban megfújtak tőle. Meggyőzi saját magát.

 - Na jó. Mit fogunk készíteni? - kérdezi, és visszateszi a sporttáskáját a sarokba.  Bianka sorolja, ő mit szeretett volna, ha egyedül csinálja.

 - Halászlére gondoltam, töltött káposztára, meg nasinak mákos gubára. A hagyományos karácsonyi kaja. De rántott húsnak valót is vettem holnapra. Nézd meg. Kitalálhatsz belőle akár valami mást is.

A férfi végig gondolja, mi mindent kell elkészíteni. Átfut a hozzá valókon, és kalkulál az idővel. Majd van egy kérdése.

 - Oké. Megcsinálhatjuk együtt. De te is segítesz, és előtte még lehet egy kérésem?

 - Persze. Természetesen. Vedd úgy, mostantól te vagy a konyhafőnök.

 - Nem ilyen jellegű lenne.  - majd a márványpadlóra ejti a tekintetét. Nem tud a lány szemébe nézni. Megint szégyelli a helyzetét. Halkan kér. - Már több napja nem volt lehetőségem rendesen megtisztálkodni. Mielőtt a húsokhoz nyúlnék, elmehetnék a fürdőbe. Ígérem gyors leszek, és nem pocsékolom a vizet.

 - Hát, hogy a fenébe ne mehetnél! Tusolj le nyugodtan, és nem kell spórolnod. Maximum az idővel. De azt meg te tudod, mennyit engedhetsz meg magadnak.

A srác felkapja a táskáját, és a lány útmutatása alapján bevonul a fürdőbe. Már szinte el is siklik az itt is megtalálható luxus mellett, de csak azt veszi igénybe, ami feltétlenül szükséges. Gyorsan letusol, megborotválkozik, és a táskájában lévő pipereholmiját használja. Szegényes, nem drága termékek, de azért az illat mégis meghatározóan férfias. Ha teheti, azért ilyen szinten még ad magára. Tiszta ruhákat kotor a táskájából, egy farmert és egy kék pólót, a szennyest pedig egy külön szatyorba rakva visszateszi a holmijához. Sokkal magabiztosabban lép ki a fürdőből, mint mikor bement. Most igazi férfinak érzi magát. Ez alatt Bianka is átöltözött. Vékonyabb ruházatra van szüksége a fűtött lakásban. Testére feszülő fekete pólót, és szintén az idomait kiemelő piros sztreccs miniszoknyát húzott magára, a fekete harisnyája az maradt. Ez nála átlagos szerelés, ha otthon van. Kényelmes és jól tud benne mozogni. Mikor Csongor kilép a fürdőből, és Bianka meg a hálószobájából, majdnem összeütköznek a folyosón.  Kölcsönösen hatalmas szemeket meresztenek egymásra. Mindkét testen látható a változás. A férfi első gondolata az „Ejha! Nem is gondoltam, hogy az előző kinézetét még tudja fokozni.” A lányt pedig rendesen meglepi a srác borosta nélküli arca. Most igazán ápolt férfi benyomását kelti, jobban kiemelkedik karakteres arcéle, bár borostával is jól nézett ki. Hát még most mennyire szédítő, mikor egymás mellett indulnak a konyhába. Igazi férfias illat kúszik a lány orrába. Szippant belőle párszor. Most olyan, mint az a régi reklám. Az orra vezeti, úgy megy a férfi nyomában. Egyre inkább tetszik neki a srác. Most így bárhol utána nézne, sőt talán egy kért randira is igent mondana. Igaz a mostani ruhája is kopottasabb az átlagnál, farmer és farmerkék póló. De ez nem egy kirívó eset. Így az utcán is találkozhatna bárkivel. Meg talán nem is a ruha a lényeg. A tettei, a viselkedése és a komoly gondolkodása sokkal inkább megfogta. Nem ismeri még annyira, de a vele töltött jó óra beszédes volt. De azért, hogy még ilyen jó külső is párosuljon a kellemes belsőhöz, ez ritkaság. És most itt van vele. Sikerült itt tartania. De vajon meddig? Reméli sokáig, de estig biztosan. Megint a férfi hangja zökkenti ki a révedező állapotából. Érdeklődik mit hol talál, és mit hogyan szeretne Bianka. Majd jókedvűen közösen elkezdenek főzni, és még inkább megismerni egymást. Az avatott kezek alatt jól halad a munka. Meg se látszik, hogy a férfi már pár éve nem dolgozott a szakmájában. De, amiben jó az ember, azt nem lehet elfelejteni. Élvezettel, a lányt is tanítgatva főz. Beiktat néha egy-egy Biankát érintős mozdulatot is. Mögötte ál, és megfogja a derekát, a kezét ott tarja, mikor a szeletelésről magyaráz, vagy hátulról átöleli, mint aki csak úgy fér oda a tűzhelyhez. Boldogan, fesztelenül zajlik a vacsora készítése. Mikor már majdnem mindennel elkészültek, a lány magára hagyja Csongort a konyhában. Elmegy, és feldíszíti a plafonig érő fenyőt. Úgy hozatta haza az árussal, mert egyedül nem boldogult volna vele. Élő fa, csupa fehér díszekkel, és foszforeszkáló fehér masnikkal. Szaloncukrot csak alá tesz egy kiskosárba, a fára nem. Bekapcsolja rajta a fényeket, ami szintén fehér. Mellé teszi az általa a srácnak vásárolt ruhaneműt, és behívja.

  - Gyere, nézd meg. Jó lett? Tetszik?

 Csongor lassan sétál át a nappaliba, és megáll. Szótlanul, áhítattal nézi a hatalmas fát. Valódi, élő ezüstfenyő. Jól érződik az illata. Olyan igazi családiasnak, meghatónak érzi most ezt a pillanatot. Szívesen ragadna benne akár több napra is, mert régen járták át ezek az érzések. Már az előző karácsonyt is az utcán töltötte. Ahhoz képest ez most egy álom, meghitt pillanat, ahogy ketten állnak a fényárban úszó fenyő mellett. Kedvére főzhetett, nem fázik, és még a hangulata is ünnepi. Talán picit szentimentális lett. A szeme sarkában könnycsepp jelenik meg. Pislogással próbálja visszatartani, ami nem fogad szót, akkor is legördülni készül. Alig tud válaszolni a nő kérdésére.

 - Nagyon csodás! Igazán gyönyörű!

 - Akkor most már elfogadod az alatta lévő ajándékodat? Tudod, amit még a parkban oda akartam adni. - A férfi még inkább elérzékenyül, de úgy érzi, nem illeti őt meg, amit a nőtől kapna. Nem lehet.

 - Nem tehetem. Te adnál, én pedig nem tudok. Nincs miből viszonozzam. - Megint a szőnyeg felé fordítja a könnyező szemeit. Lefelé nézve a szája szélét harapja. Hiába érezte eddig azt, hogy ismét igazi férfi, újból kevesebbnek gondolja magát a nőnél. Ebből az átkozott helyzetből talán sose lesz képes kiemelkedni. Keserves pillanatokat él át megint. Az utcán nem nagyon érez ilyesmit, de most szinte fáj a lelke. Bianka látja rajta, hogy küzd az egójával, vagy talán az egész mostani létével. Ő boldogságot szeretne látni a két szép szemében, nem pedig zavart és szomorúságot. Közelebb lép hozzá, szembe áll vele. Megfogja a férfi mindkét kezét, ráemeli tekintetét és próbál a szemébe nézni.

 - Már viszonoztad. A tetteiddel. Igazán ízletes vacsorát főztél, és többet adtál, mint eddig bárki a szentestén. Itt vagy velem! Nem vagyok egyedül a szeretet ünnepén. Ettől én sokkal boldogabb vagyok, mintha nem lennél most velem. A puszta léted ajándék számomra. - Lép még egyet a férfi felé. Olyan közel, a mellei a férfi mellkasához érnek. Lábujjhegyre áll, és gyengéden, ép csak az ajkait lazán érintve megcsókolja, majd visszaereszkedik teljes talpára, és egy röpke pillanatra még a férfi mellkasához simul. Csongor meglepődik, de hirtelen elhatározásból viszonozza a kihívást. Két karjával lágyan átfogja, magához öleli Biankát, a szájához hajol, és ő is csókol. Hogy mennyi érzést rejt ez a csók. Az erős karok olyan puhán ölelik, és az ajkak olyan finoman érintik, hogy lebeg a boldogságtól. Bianka már nyitná a száját, átengedve a férfi nyelvét a felfedezőútra, de hirtelen Csongor eltolja magától a lányt.

 - Ne haragudj! Tudom, nem … Ezt nem … Nem lett volna szabad. Elnézést kérek. - Motyogja zavartan. Szégyelli, hogy hagyta magát a hév által elragadtatni. Hogy nem gondolkodott előtte.

 - Nem történt semmi. Örültem neki, mert boldogságot láttam a szemedben. Gyere vacsorázzunk, utána vigyünk enni a barátodnak is.

 Bianka terít, a srác gusztusosan feltálalja a vacsorát. Egymással szemben leülnek az asztalhoz. Nem hozzák szóba az előbb történteket, inkább az ételről beszélgetnek. Ki ezért, ki azért. Bianka nem bánta volna a folytatást, de Csongor elszégyellte magát. Még mindig zavarban van egy kicsit. Nem szabad kihasználnia a helyzetet. Azt, hogy merő jóindulatból hívta őt meg a lány. Miután elfogyasztották a kellemes vacsorát, Csongor olyan dobozt szeretne kérni, amit nem baj, ha nem hoz vissza. Bianka viszont egész mást kér.