3. rész
- Én nem úgy
gondoltam, hogy te mégy egyedül. Menj, és vedd fel azt a ruhát, amit kaptál
tőlem, és együtt megyünk. Elviszlek, és vissza is hozlak.
- De visszafelé
kitehetnél annál a parknál. Én már ott szoktam meg. Ott viszont az öltönyben
nem érezném jól magam. Meg talán fáznék is.
Próbál kibúvót
találni, bár igazi tények, amit mentségül hoz. Bianka nem hagyja. Addig
erősködik, majd könyörög, hogy legalább csak próbálja fel, míg a férfi felveszi
a neki szánt ruházatot. Mintha méretre készítették volna, olyan kifogástalanul
áll az alakján. A lánynak még a lélegzete is eláll, mikor Csongor előkerül az
új szerelésben. Leírhatatlan, mennyire fantasztikusan néz ki. Még egy pasija se
volt ennyire csinos és jóképű. Legszívesebben a karjaiba vetné magát. Kérne még
abból az előbbi lebegtetős csókból. De nem teszi. Érzi a srác
feszélyezettségét. Nem akarja újból zavarba hozni.
- A mindenit! - Azt
szeretné mondani, hogy rohadt jól néz ki, de hát mégse udvarolhat egy idegen
férfinak, így másként folytatja. – De jól tudok vásárolni! Ez tökéletes lett!
- Igen az. Tényleg
pont jó, és még tetszik is. Tudod, ha más lennék, mint aki most vagyok. De nem
nekem való. És túlzás is oda, ahová megyek. Vagy ahová elviszel.
- Tudom, rosszul
érzed magad benne. Elszokhattál tőle. De most ünnep van. Ünnepelj hát te is!
Gyere. Csomagoljunk kaját, és menjünk. Ne öltözz át. Büszkén szeretnék
melletted menni. Nem minden nőnek jut ilyen színvonalas kísérő!
Csongor még mondaná,
hogy pont egy hajléktalanra miért lenne büszke, de éppen elmegy a nagytükör
előtt a konyhába menet. Hát nem kérdez semmit. Elég volt egy pillanatra a
tükörbe néznie, hogy értse a lány kérését. Most magára is büszke. Így pont
passzol Bianka mellé.
Mindenből raknak
kóstolót, és együtt indulnak a kórházba Csongor barátjához. Bianka csak egy
rövid időt marad az idegen férfi ágyánál, aki úgy ledöbbent a barátja
látványától, nem győz magához térni, meg kérdéseket feltenni. Az érdeklődést
eleinte megválaszolgatja maga is, de utána hagyja a két férfit nyugodtan
beszélgetni. A kocsiban várja meg Csongort, és viszi vissza a saját házába.
Keveset beszélgetnek. A lány azon töpreng, hogyan tarthatná ott a férfit.
Csongor viszont azon agyal, hogy bármennyire is jó lenne, nem szabad ott
maradnia. Fél az érzéseitől, de leginkább a szóba jöhető következményektől.
Mikor hazaérnek, gyorsan visszaveszi régi ruháit, megint elkezdi összeszedni a
holmiját, és rövid időn belül indulásra kész.
- Mindent nagyon
köszönök. Gyönyörű ünnepet adtál nekem. Reggel még feltételezni se mertem
volna, hogy ilyen gyönyörű szentestém lesz. Köszönöm. A kabátot esetleg elvinném,
mert az jó meleg. … Ha megengeded? – A márványpadlóra szegezett tekintettel,
lassú léptekkel megint elindul az ajtó felé.
- Nem mehetsz el! Nem
tudnék olyan gonosz lenni, hogy most kirakjalak újból a hideg szeles utcára.
Maradj itt. Kérlek! A ruha pedig mind a tiéd. Nem csak a kabát. – A férfi elé
áll, aki kénytelen ráemelni a tekintetét. Olyan sóvárgóan néz Csongor szemeibe,
hogy az megáll. Elgondolkodik.
- El kell mennem. Nem
használhatom ki a nagylelkűségedet.
- De kihasználhatod.
Magamtól ajánlom fel, hogy maradj! Megkérlek rá. Könyörgöm! Ne mond, hogy jobb
neked a hideg és zord utcán, padon aludni, mint itt a melegben, kényelmesen,
vetett ágyban megpihenni. Hideg van kint. Teljesen át fogsz fagyni, és
megbetegszel.
- Igazad van. Jobb
lenne itt. De talán veszélyt jelentek rád. Gyönyörű vagy, és én már régen nem
öleltem át senkit. Nem tudom, mennyire lennék képes kordában tartani a vágyaim
egy ilyen csodaszép nő társaságában.
- Külön szobát kapsz,
és én magamra zárom az ajtóm. Megfelel így?
Csongor bólint, és
marad. Úgyis nehezére esett volna a kilépés, sok indokot tudott volna mondani a
maradás mellett, de a lelkiismerete és a józan esze azt diktálta, hogy menjen.
Bianka engedélyével
kimossa a ruháit, és utána még zenét hallgatnak együtt. Sőt egy lágy keringőt
is lejtenek a gyönyörű romantikus zene hatására. Most igazán boldognak érzik
magukat. Nagyon erős akarat kell hozzá, hogy Csongor ne csókoljon közbe a lány
nyakába, miután pár kósza tincset sodor arrébb. A lány már a forró leheletét
érzi a bőrén, még a fején is igazít, hogy Csongor könnyedén hozzáférjen. De nem
teszi meg, Bianka legnagyobb bánatára. Inkább távolodik, míg a zene véget nem
ér, majd leül a kanapéra. Inkább beszélgetnek, ezt a férfi biztonságosabbnak
érzi. Nem szeretne kihasználni egy olyan nőt, aki eddig csak segítségére volt. Meg
az elméjében tovább pörgetve a kapcsolatot, fél. itt csak ő kerülhet ki rosszul
a helyzetből, hát inkább meg se kísérli.
A csodás est végén
külön szobába térnek nyugovóra. De a férfi nem alszik nyugodtan, hiába a
kényelmes tiszta ágy, a meleg szoba és a biztonság. Akkorát kellene hunynia,
mint már régen nem, de valahogy nem megy. A gondolatai a gyönyörű házigazda
körül forognak. Ha rá gondol bizsergést érez ott mélyen, legbelül. Érdekeset.
Szinte fájót. Talán még erősebbet, mint amit valaha a felesége iránt érzett. A
szíve sokkal hevesebben ver a megszokottnál. Úgy zakatol, akár egy gőzmozdony
kerekei. Ez a lány gyönyörű, kedves, de ő nem is gondolhat erre a kapcsolatra.
Akkora űr tátong kettőjük között, amit sosem lesz képes leküzdeni. Ez a mágnes
két ellentétes pólusa. Vonz, de ugyanakkor taszít. Tűz és víz! Az egyik fekete,
a másik fehér! Mint a mély sötétség, és a fényét ontó napsugár. Mint a kéjes vágyra
éhező gazember, és a tiszta szűz. Még az érzés gondolatát is bűnnek érzi. Ez
számára tiltott gyümölcs. Mikor megvolt az étterme, talán lett volna némi
reményegy ilyen nővel. De most a remény is csak egy elátkozott gondolat. Innen
le kell lépnie, mert minél később teszi meg, annál fájdalmasabb szívvel fog
távozni. Összetörik megint ekkora érzéstől. Ez tuti. De hogy a fenébe lehet egy
délután így belehabarodni valakibe? Nem alszik. Kimegy a fürdőbe. A lány
szobája pont szemben van a fürdőszoba ajtajával.
És nem zárta magára
azt a kibaszott ajtót.
Nem, hogy nem zárta
be, még félig nyitva is hagyta.
Belátni.
Most úgy bemenne, és
mellé csusszanna. Olyan szívesen szorítaná magához. Bekukucskál. Csak úgy a
folyosóról. Bianka mélyen alszik. Oké. Usgyi a fürdőszoba. Összekapkodja a
kiteregetett ruháit. Már meg is száradtak. Begyömöszöli a sporttáskájába.
Gyorsan felöltözik. Az öltönyt nem viszi magával, de az új kabátot felveszi a
kopott vékony kiskabátja tetejére. Erre úgy fog vigyázni, mint az életére, mert
az a télen valószínű az életet fogja jelenteni a számára. Leakaszt a
karácsonyfáról egy gömböt. Emlék lesz a lánytól. Erre a szép estére fog
emlékezni mindig, ha belenéz a gömb selymes fényébe, amibe még a tükörképe is
látszódik. Nem az ajtón át távozik, akkor nyitva kellene hagynia, mert neki nincs
mivel vissza zárnia. Nem hagyhatja védtelenül azt a nőt, aki a legszebb
karácsonyestét adta neki. A szobája ablakán lép ki, és tolja be, amennyire csak
tudja. Ez az udvar felől van, nem feltűnő. A kerítésen is másznia kell, még jó,
hogy az nem túl magas. Bár még könnyen lendül át rajta, még fiatal, és a
sportosságát megőrizte. Kint van. Visszakívánkozik, ezért sietősen, gyors
léptekkel indul útjára. Még véletlenül sem eshet kísértésbe. El kell tűnnie.
Minél előbb. Ha a szívére vigyázni szeretne, akkor nem lehet visszaút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése