Csengetek, kopogok szinte
egyszerre. Remélem nem az alsógatyás fószer jön megint nyitni. Nem marad
gondolkodási időm, Vivi áll
velem szemben a nyitott ajtónál.
–Szia! Hát te? Valami gond van?
–lép hátrébb, hogy beléphessek.
–Nem, nincs –mondom
zavarodottan. –Tegnap gyorsan leléptetek –jut eszembe, a hajós találkozás. Bár
vele nem beszéltem, de ő is észrevett. Közben körbe nézek, de rajta kívül egy
árva lelket se látok.
–Tudod az ott szervezetten
megy. Nem mi osztjuk be az időnket. De ehhez neked mi közöd?
–Ahhoz semmi. De tudni
szerettem volna Helga hollétéről. –Kicsit mereven néz rám, mint aki meglepődött
ettől a kérdéstől, de gyorsan válaszol.
–A szobájában!
–vágja rá gyorsan, és már fordul is el. Én meg csak állok ott az előtér és a
nappali között. Fogalmam sincs, melyik ajtó a négyből, amit látok. Nem a
szemközti, mert ott Vivi tűnt el. Egy lépés után rájövök, jobbra konyha van.
Már csak kettőből kell választanom. A közelebbibe kopogok be, és jön a válasz.
–Bebújhatsz!
Ez az! Rántok egyet még az öklömön is. Ez
Helga hangja. Már nyitok is be. Az angyalkám az ágyon hason fekve, fel se néz,
egy takaró alatt olvas. Pici szoba. Kettőt lépek, emelem a takarót, és
oldalvást bebújok mellé. Átfogom a derekát és a nyakába csókolok.
–Azt mondtad,
bebújhatok! –mondom gyorsan, még mielőtt lelökne az ágyról, mert olyan
szigorúan néz, nem számítok semmi jóra.
–Azt
gondoltam, Vivi vagy Viktor jön be! –fordul felém fél testével. Azon
gondolkodom, magamhoz húzzam, vagy a kijelentésére reagáljak, mert a második
része igenis zavar.
–Viktor is
csak úgy bebújhat melléd?
–Ne forgasd ki
a szavaimat! A szobába bújhat be. Másfél éve a lakótársam.
–Akkor se
szeretném őt itt látni. Költözz hozzám! Ott biztonságban tudlak!
–Én itt is biztonságban vagyok. Nagyobban, mint nálad! –mosolyodik el végre. Én is rávigyorgok, mert sejtem mire célzott, és közelebb húzom magamhoz. Oldalfekvésből átdöntöm a hátára, és fölé hajolok. Birtokba veszem az ajkait. Először csak a nyelvemmel nyalogatom a száját, utána az enyémet is hozzátapasztom. Ő is átkarol végre, és mohón tör át a nyelve az enyémhez, hogy vad táncba kezdjenek. Mámorítóan gyönyörű érzés. Lehet, eddig se kellett volna mellőznöm? De talán a lényege, hogy az angyalkámmal teszem. Ettől különleges. Egyszer csak elkezdi mozgatni a fejét, elszakad a számtól, és maga mellé borít.
–Nyom ... a
könyvem! –rángatja ki a válla alól, ami fölé belépésemkor görnyedt. –Erről jut
eszembe, tanulnom kell!
–Majd utána
segítek! –vigyorgok rá sunyin, és húznám vissza magamra.
–Nem! Előbb
tanulok! Az a biztosabb! –Már húzza is elő a könyvet, és ismét fölé hajol. –Ezt
holnapra tudnom kell!
–Miért nem
tanultad meg tegnap? Vagy ma délelőtt –kérdezem cinikusan mosolyogva.
–Mert nem
értem rá.
–Hol voltál?
Tegnap kerestelek! –Mondanám, hogy az a fajankó azt mondta együtt mentek el
Patiékkal, de megvárom mit mond ő. A két lányt ugyanis tudom hol volt. Először
nem válaszol, de mikor felhúzom a szemöldököm, jelezve, a magyarázatára várok,
meghúzza a vállát, és grimaszok mellett annyit mond.
–Patiékkal
voltam kirándulni.
Mélyen a
szemébe nézek, és még magasabbra húzom a szemöldököm.
–Patiékkal? És
nekem is elárulod hol voltatok?
–Mi ez?
Kihallgatás?
–Nem, de szeretném tudni, miért nem tudtál tanulni. Mert ha mindent tudnál, akkor most ugye ráérnél velem is foglalkozni. Tehát hol voltatok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése