Férjhez kell menned karácsonykor!

 

  - Sophia! Karácsonykor férjhez fogsz menni! – kiabál hangosan Henry, a gazdag amerikai vállalkozó, amint belép a lakásba.

  A lánya a hatalmas nappaliban éppen a bőröndjét pakolja. Készül vissza az egyetem következő kurzusára, de megáll kezében az éppen hajtogatott ruha, és az apjára mered.

  - Tessék? – kérdezi meglepetten, és kicsit arogánsan is, mert ezt egy képtelen ötletnek tartja.

  - Ahogy mondtam! Karácsonykor férjhez mégy!

  - De nincs is senkim! Már hogy mennék férjhez? Meg különben is, még csak szeptember!

  - Ma megkérte a kezed az ügyvéd haverom fia, Jackson.

  - Ugye ez vicc? Az egy akkora szoknyapecér, hogy …  hogy minden napra két nővel is van dolga! Tudod kinek kell! Nekem biztos nem!

  - Most mit háborodsz fel annyira? Eddig mindig azt tetted, amit mondtam. Én pedig most ezt mondom.

  - De én őt egyáltalán nem szeretem. Hogy lehetnék a felesége?

 - Kislányom, azt hiszem már többször kihangsúlyoztam neked, az érzelmek az üzleti világban csak károsak. Sehová nem vezetnek. Abból nem lesz vagyonod, ha szerelmes vagy! Jackson viszont gazdag, bármit megengedhet magának. Ha a felesége leszel, te is megkapsz tőle mindent, amit csak szeretnél!

  - Kivéve egyet nem! Szeretetet! Engem sosem érdekelt a vagyon, tudod jól. Nekem érzelmek kellenek, hogy legyek valakié.

  - Most mondtam, hogy egy nő ne akarjon érzelmeket! Örüljön, hogy kell valakinek! Te pedig nem akárkinek kellesz! Egy gazdag csinos férfinak!

  - A nő ne akarjon érzelmeket? Te is így vetted el anyát? Azért lépett le olyan hamar, hogy időm se volt őt megismerni? Azért fogyasztod már az ötödik feleséget? – kel ki magából az egyébként csendes, jó magaviseletű lány, vagy inkább már nő, de ezt ő kevésbé hangsúlyozza az öltözetével, de még a viselkedésével sem, csak a kimondott évei alapján tudható. Már 21 éves.

  - Ehhez semmi közöd, hogy én kit veszek feleségül! Te viszont karácsonykor hozzá fogsz menni Jacksonhoz! Azért szóltam, hogy így alakítsd az egyetemi idődet és kapcsolataidat. Ezzel a vitát lezártam! A sofőr kivisz a reptérre, majd a részleteket telefonon megbeszéljük! – Mondja az apa határozottan, és már csapódik is utána a dolgozószobája ajtaja.

 Sophia mérgesen hajigálja a ruháit a bőröndökbe, és elerednek a könnyei. Tudja, hogy amit az apja elhatározott, az alól nincs kibúvó. Talán, ha nem menne vissza az egyetemre most rögtön, hanem megkeresné Jacksont, és lebeszélné önmagáról. Majd elgondolkodik. Ez szinte lehetetlen. A fiatal férfi már sokszor környékezte meg, de ő mindig kikosarazta. Valószínű így akarja megszerezni. Ha már elérte a célját, lehet már a nászéjszaka után elvesztené a ráirányuló figyelmét, és az első adandó alkalommal más nő ágyában kötne ki. Ő nem szeretne ilyen életet. Pláne nem a nagynyilvánosság előtt, mert Jackson az a gazdag férfi, aki napi szinten előfordul a bulvár sajtó hasábjain.

Még végig se tudja gondolni, hogyan legyen tovább, már kopog a sofőr, felkapja a lány összepakolt két bőröndjét, és indul kifelé. Elviszi a reptérre, felrakja a repülőre, majdnem szó szerint, mert addig vele van, míg be nem ül a gépbe. Ott aztán van ideje rendezni a gondolatait. Abban teljesen biztos, ezt ő nem szeretné, de abban is, hogy ezt az apja komolyan gondolta. Olyan gondolatai támadnak, ami tőle idegen, de ez hátha kibúvó lehet. Mikor az egyetemhez közeli lakásából a szünet utáni első nap belép az egyetem kapuján, máris akcióba lép. Szerencsére az idős portást megint a fia helyettesíti, aki azért eddig is tetszett neki, de félt az apja reakciójától. Most viszont már az nem érdekli, felülírta az apja házassági parancsa.

  - Szia Nicholas! Hogy vagy?

  - Kösz, ha te kérdezed máris jobban! – válaszol a fiú mosolyogva. Mindig is tetszett neki a lány a maga egyszerűségével, de félt a lány apjától, így sose mert lépni felé. Sajnos hírből ismerte az öreget.

  - Meddig dolgozol? Megihatnánk utána egy kávét! - mosolyog rá a lány.

  - …. – a srác először csak nyel egy nagyot, azt se tudja mit mondjon. Tart tőle, ez a lány nem olyan helyen szokott kávézni, ahol még az ő pénztárcája is fizetőképes. - Én veled?

  - Igen. Beszélni szeretnék veled és nagyon komolyan. Én hívlak meg, nem neked kell fizetni.

  - De én estig dolgozom.

  - Akkor egy vacsi nálam? – néz kérdőn, nagyra nyitott szemekkel a srácra.

  - Csak én és te? – hitetlenkedik még mindig Nicholas.

  - Igen. Hatra érted jövök! – mosolyog Sophia, és boldogan indul az előadóterme felé.

  Este jön a srácért, mikor az beszáll, ad neki egy puszit, de az autóban nem mond semmit. Nicholas úgy ül ott, teli kétellyel, és kérdésekkel, mint aki azt se hiszi, hogy ez vele történik, de nem kap választ. Sophia lakásán már terített asztal várja őket. A lány mindent elkészített, mielőtt elment a fiúért. Helyet foglalnak egymással szemben.

  - Elmondod végre, mi ez a színjáték? – mocorog a srác a széken, mert ezt teljesen hihetetlennek érzi, ami most itt történik.

  - Igen. Csak azt szerettem volna, hogy meghallgass. Hogy ne hagy ott valahol, mielőtt még végig mondanám.

  - Hallgatlak, mond!

  - Óriási kérésem lenne hozzád!  Vegyél engem feleségül! … Karácsonyig. Ha lehetne? Ha megtennéd?

  - Tessék? … De … de hogyan? Meg miért? Jó … oké. De ezt magyarázd el légyszi!

  - Oké! Azt mondtad oké? – kiabál örömében a lány.

  - Oké, de tudnom kell, miért, és meddig tartana? Meg miért én?

  - Apám karácsonykor férjhez akar adni egy olyan férfihoz, akit a legrosszabb ellenségemnek se kívánnék férjnek. Ha már férjnél vagyok, ugye nem kötelezhet újabb házasságra. A választásom meg azért rád esett, mert mindig is tetszettél. A másik pedig az, hogyha elveszel, valószínű, ki leszek tagadva, tehát semmivel se, leszek gazdagabb nálad. De most te mond, miért egyeztél bele azonnal?

  - Nekem is van rá több okom is. Első, hogy nagyon szimpatikus voltál már akkor, mikor először megláttalak.

A második, hogy ezzel talán törleszthetek a faterodnak. Sose gondoltam, hogy ez majd megadatik egyszer.

  - Törleszteni? Miért?

  - Mert ő vette el az anyámat.  Anya volt a titkárnője, később pedig a szeretője. Majd a felesége. Úgy hagyta ott apát és a kicsi vállalkozásunkat, mintha sose ismert volna bennünket. Apa a bánatba belebetegedett, mire összeszedte magát, már nem hogy nem volt vállalkozásunk, de nem volt semmink.

  - Evelyn a te anyukád? - néz nagyra kerekített szemekkel Sophia.

  - Nem, dehogy. Ennek már tíz éve. Azóta a faterod rég lecserélte. De jó fizetéssel a vállalatotoknál tartotta, vagy anya csikarta ki, ezt nem tudom, de sose jött vissza. Azóta csak a közösségi oldalakról szerzem róla az információim. De ezt hagyjuk. Mik a feltételeid. Beszéljük át, mit hogyan szeretnél.

  - Nincsenek feltételeim. Elveszel, hogy legyen papír. Össze is költözhetünk, hogy ne tűnjön alibi házasságnak. Utána meg ahogy alakul. Azt mondtad, tetszem neked.

  - Tetszenek ezek a feltételek! Legalább annyira, mint te! Mikor megyünk bejelenteni?

  - Amikor neked jó. – mosolyog a lány. Elérte, amit kigondolt, méghozzá könnyedén. De arról fogalma se volt, hogy az apja harmadik felesége Nicholas anyja volt. Ő egyiket se szerette, nem igazán foglalkoztak vele. Őt inkább a házvezetőnő nevelte, az apja meg finanszírozta.

  - Holnap mehetünk. – a szája szegletében halvány mosoly jelenik meg. Akkor most már ugye a vacsorát is megesszük? Megérdemlem?

  - Persze hogy meg! Sőt udvarolhatsz is, az is meg van engedve.

  Az esküvőjük karácsony előtt két héttel volt, és addigra már egészen jól megszerették egymást. Úgy nézett ki, ez nem csak rövid ideig tartó alibi házasság lesz, hanem sokkal több annál.

 Sophia a házassági kivonatot emailben küldte el az apjának az esküvőjük másnapján, aki először tajtékzott, majd fenyegetőzött, majd feltételt próbált szabni az anyagi támogatásáért cserébe. Két éven belül unokát szeretne dajkálni. Sophia még ennek is örült, mert keményebb reakcióra számított az apjától.

  A papa ezt már a következő karácsonykor megtehette. Ez a pici csöppség lágyította meg a nagypapa szívét, és változtatta igazi érző emberré.