Magányosan áll az őszi szélben
Egy szép színes csokorral kezében
magányosan áll az őszi szélben.
Piros kalapját kezével tartja,
a szél szívesen játszana rajta.
Úgy érezte, ez kell a fejére,
ebben áll majd a régi helyére.
Hiszen akkor rég is ezt viselte,
mikor a nő tekintetét ráemelte.
Itt látta meg először azt a lányt,
kit azóta is rendszeresen várt.
süthetett nap, eshetett eső,
őt ide húzta egy különleges erő.
Ma is itt áll színes csokrot fogva,
szívét az a tekintet tartja fogva.
Addig jön, míg újra meg nem látja
ebben a piros kalapban várja!
Kalap alól felnéz, emeli fejét,
újra látja a lány tekintetét!
A nő mosolyog, ő indul felé,
a csokro
t leteszi a lábai elé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése